Orvosi közreműködés nélkül használható fogamzásgátlási módszerek
Előszó Bevezetés  

Az orvosi tevékenység nélkül alkalmazható készítmények közös tulajdonsága, hogy kevéssé megbízhatóak.

Óvszer (kondom)

A módszer lényege, hogy latex anyagból készült mechanikus eszközt helyeznek a péniszre, ami megakadályozza, hogy az ondó a hüvelyboltozatba kerüljön. Fogamzásgátló hatásán kívül hatékony a nemi betegségek megelőzésében is, hiszen a véd gumi nem engedi a fertőzések továbbadását.
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az óvszert sohasem szabad zsíros krémmel (pl. vazelinnel) bekenni, mert a krémek és kenőcsök szemmel nem látható lyukakat okoznak az óvszeren, amelyeken keresztül a hímivarsejtek átjuthatnak.
Az óvszer egyik hátránya, hogy eleinte kissé illúzióromboló lehet az alkalmazása, hiszen az intim pillanatokban kell azt a párnak felhelyezni. A biztonság érdekében azonban érdemes ezt a kis kellemetlenséget vállalni. A másik, hogy könnyen kiszáradhat, ezért speciális síkosító gélekkel kell kenegetni (a gél vizes bázisú legyen, mert az olajos bázisú károsítja az óvszert). Mindezen kívül pedig nagyon fontos a kell odafigyelés – elfordulhat, hogy az óvszer kilyukad, lecsúszik, elszakad. Ilyenkor a fogamzásgátló hatás teljesen megszűnik! Egyre jobb minőség óvszereket gyártanak, az újabbakat általában spermicid (spermaölő) anyaggal vagy síkosítóval is bevonják, és spermarezervoárral (az óvszer végén található, félgömb alakú kiboltosulás, ami az ondó felfogására szolgál) is ellátják. Így az elszakadás kockázata csökken.

Ha az óvszer lecsúszik vagy elszakad, érdemes a védekezést esemény utáni tablettával, ún. sürgősségi tablettával kiegészíteni

A gyógyíthatatlan nemi betegségek (hepatitis, AIDS) elfordulása szerencsére viszonylag alacsony hazánkban, a védekezés mégsem elhanyagolható szempont. Ezért alkalmi kapcsolatok esetén feltétlenül javasoljuk az alkalmazását. A terhességmegszakítások aránya ugyanakkor igen magas, ezért az óvszer alkalmazása a nem kívánt terhesség elkerülésére, azaz a hatékony és biztonságos fogamzásgátlásban is igen lényeges.

Előnyös óvszert használni az első nemi aktuskor vagy partnerváltáskor. Igenis fontos, hogy a nemi betegségek ellen védekezzünk. De amennyiben bármi történik az óvszerrel, akkor még mindig ott a fogamzásgátló, ami megbízhatóan véd a nem kívánt terhesség ellen.

Miért és hogyan használjunk óvszert?

A szexuális úton terjed betegségeket két nagy csoportra oszthatjuk, a „klasszikus nemi betegségekre” (vérbaj vagy szifilisz, kankó vagy gonorrhea) és az egyéb, szexuális úton terjed betegségekre. Az utóbbi csoportba több, mint harminc különböző betegség tartozik (Chlamydia, Candida Trichomonas stb., fertőzések, hüvelyi és kismedencei gyulladások, HBV okozta májgyulladás).
Az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV (Human Immunhiány Vírus) által okozott, ma még halálos kimenetel betegség. A HIV-fertőzés csak meghatározott úton terjedhet a már fertőzött emberről egy még nem fertőzött személyre, szexuális úton, vér útján, fertőzött anyáról csecsemre. A HIV/AIDS betegség egyetlen hatékony fegyvere a megelőzés.

Az óvszer használatának szabályai
  Minden alkalommal használj új óvszert!
Felhelyezéskor szorítsd össze az óvszer végét, hogy ne maradjon alatta levegő!
Az óvszert a merev hímvessző végére helyezd úgy, hogy az egyik kezeddel tartsd a helyén, a másikkal tekerd le teljesen a hímvessző tövéig!
A magömlést követően még a merev hímvesszőt húzd ki a hüvelyből! Ez alatt tartsd az óvszer karimáját, hogy az ondó ne tudjon kicsepegni!
Kerüld a további szexuális kapcsolatot partnereddel, amíg szappanos vízzel gondosan meg nem tisztálkodtatok!
Papírzsebkendőbe csomagolva dobd ki, ne a WC-be!
Ha nedvesítő anyagra van szükséged, vizes alapú vagy szilikonos nedvesítőt használj!
Ne használj vazelint, ásványi vagy növényi olajat tartalmazó anyagokat, krémeket, ezek ugyanis károsítják az óvszer anyagát!
A gumióvszert száraz, hűvös helyen tárold és csak felhasználás előtt vedd ki a tasakból! A felbontáshoz ne használj éles eszközt!
SOHA ne használj olyan óvszert, amelyen a szavatossági idő, a gyártási szám és a gyártó pontos neve nem szerepel, a szavatossági időt ellenőrizd!

Spermaölő készítmények

Recept nélkül kaphatók a patikákban hüvelytabletta, hüvelykúp, krém és hüvelytampon formájában. Hormont nem tartalmaznak. Használatuk lényege, hogy a bennük található anyag megöli a spermiumokat, ezért a közösülés előtt kell őket a hüvelybe juttatni. Ezeket is, mint az óvszert, az intim pillanatokban kell felhelyezni, és gondolni kell arra, hogy a kúpoknak, tablettáknak némi idő kell, hogy feloldódjanak a hüvelyben. A feloldódáshoz, azaz a fogamzásgátló hatás kialakuláshoz szükséges idő az egyes készítményeknél eltér, és a készítményen feltüntetett alkalmazási szabályokat (pl. a hüvelyöblítés kerülése közösülés előtt, és közösülés után 2 órán belül) pontosan be kell tartani. Fogamzásgátló hatásuk időtartama a készítménytől függően 3-24 óra.
Elvileg egyetlen hímivarsejt is elegendő a megtermékenyítéshez, ezért elfordulhat, hogy az ondó egy része nem kerül kapcsolatba a spermaölő hatóanyaggal. A módszer megbízhatósága ezért elmarad a hormonális fogamzásgátló tabletták szedésétől várható biztonságtól, így alkalmazásuk valamilyen más fogamzásgátló módszerrel (pl. óvszerrel) kiegészítve a következő esetekben javasolt: ha a hormonális fogamzásgátlók szedését vagy a méhen belüli fogamzásgátló eszközt az orvos átmenetileg vagy véglegesen nem javasolja; szülés vagy abortusz utáni állapotban; szoptatás alatt; rendszertelen nemi életet folytatóknál.

A helyileg használt, nem hormonális hüvelyi fogamzásgátló készítmények tulajdonságai

Naptármódszer (Ogino–Knaus módszer)

A megtermékenyítésre képes petesejt és a hormonok egymással kapcsolatban állnak. Normális esetben a petesejt kilökődése a petefészekből a menstruáció első napjától számított 14. napon következik be. A petesejt életképessége 24-48 óra, a hímivarsejt megtermékenyít képessége 48-72 óra. Tehát a naptármódszer szerint, a menstruáció első napjától számított 14. nap plusz/mínusz 4 nap az az időszak, amikor a fogamzás elvileg megtörténhet. Az ezen kívüli időszakban a fogamzás létrejöttének esélye kicsi.

Sajnos csak elvileg, ugyanis a természet mindig kiszámíthatatlan – a közösülés során akár az orgazmus is kiválthat tüszőérést és tüszőrepedést, továbbá a ciklus hossza egyénileg is eltérő lehet. Tehát hiába hagyják ki a párok a "veszélyes napokat", a terhesség létrejöhet más időpontban is.

Hőmérőmódszer

A módszer alapja, hogy a hormonális változásoknak megfelelően, az ébredéskor mért testhőmérséklet az ovuláció időpontjában először lecsökken, majd 0,3-0,5 Celsius-fokkal megemelkedik.

A naptár- és a hőmérőmódszer együttes alkalmazása sem nyújt kellő biztonságot a nem kívánt terhesség kivédésére.

A méhnyaki váladék vizsgálata (Billings-módszer)

A petesejt érésén és a hormonális változásokon alapul ez a fogamzásgátlási módszer. A lényege, hogy a méhnyak váladékát nagyító alatt (ezt a patikákban lehet kapni) megvizsgálva, a ciklus első felében az ösztrogén hormon hatása alatt páfránylevélhez hasonló erezettség látható, míg a progeszteron hormon hatása alatt a ciklus második felében, ez a páfránylevélhez hasonló kép eltűnik.

A Billings-módszer szintén nem elég megbízható, egyrészt az előző módszerben elmondottak miatt, másrészt azért sem, mert a megtermékenyített petesejt egy hét alatt jut el a méh üregébe, hogy beágyazódjon. Tehát, bár „védett napon” történik a közösülés, mire a petesejt beágyazódik, lehet, hogy már rég elmúlt a páfránylevél-erezettség a méhszájon, akkor pedig a méh nyálkahártyája alkalmas lesz a megtermékenyített petesejt befogadására.

Megszakított közösülés (coitus interruptus)

A közösülés végén a férfi, amikor érzi, hogy hamarosan el fog élvezni, kiveszi a hímvesszőt a hüvelyből. Az orgazmusra teljes egészében a hüvelyen kívül kerül sor. Erre csak a nagyon fegyelmezett férfiak képesek, de még náluk is elfordul, hogy közösülés közben, az izgalmi szakaszban is ürül váladék a húgycsőből anélkül, hogy éreznék. Ebben a váladékban is lehet ondó.

Tehát a férfi partner igen nagy önuralma, mellett is juthat a hüvelybe elegendő sperma ahhoz, hogy a nem kívánt terhesség létrejöjjön.

A női nemi szervek
A menstruáció
A férfi nemi szervek
Intim higiénia a nőknél
Intim higiénia a férfiaknál
Kórokozók
és betegségek
A betegségekről bővebben
A női nemi szervek
gyulladásos megbetegségei
A férfi nemi szervek
gyulladásos betegségei
Tanácsok
Fogamzásgátló módszerek
Orvosi közreműködés nélkül használható...
Orvosi közreműködéssel használható...
A terhesség jelei,
kimutatása
A terhesség megszakítása
   
       
Sürgősségi ambulanciák
Terhességi kalkulátor Szójegyzék Ajánlott irodalom
PARTNEREINK: Fővárosi Önkormányzat
Egészségügyi és Sportbizottsága
Hungaromedical Rt. Richter Gedeon Rt.