Néhány, nemi úton terjedő betegségről bővebben
Előszó Bevezetés  
AIDS

Az AIDS szerzett immunhiányos állapot (acquired immundeficiency syndrome). 1981-ben észlelték az első esetet San Fransiscóban, s nem sokkal ezután azonosították a kórokozót, a HIV-et (human immundeficiency virus). Ma már több mint 10 millió fertőzöttrl tudunk, akiknek több mint 50%-a homoszexuális férfi, ket követik az intravénás kábítószer-élvezők, de egyre gyakoribb a betegség a heteroszexuálisok körében is, st nagy számban vannak azok a fertőzöttek is, akik többször használatos orvosi eszközökkel vagy fertőzött vérkészítményekkel kapták meg a betegséget. A vírus jellemzően a testnedvek keveredésével terjed, leggyakrabban nemi úton, de a közös használatú orvosi eszközök (tűk) is veszélyesek. A HIV-fertőzött anya magzata 35-50%-os eséllyel fertőződik, s a fertőzött csecsem végzetes immunhiányos betegségben fog meghalni.

A betegség nem terjed: cseppfertőzéssel, evőeszközökkel, ruhadarabokkal, törölközővel, a bőrfelületek egyszerű érintkezésével és rovarokkal sem.

A vírus legyengíti az immunrendszert, és a károsodásokat nem is a vírus, hanem a védtelenné vált szervezetet megtámadó különféle kórokozók idézik el. Gyakoriak az olyan betegségek, amelyek egészséges immunrendszerekben nem fordulnak el, st a megzavart immunrendszer olykor a saját szöveteket is megtámadja (ún. autoimmun kórképek alakulnak ki).

A fertőződés vérvizsgálattal, átlagosan 3 hónappal a vírus bejutása után mutatható ki. A fertőzés és a tünetek megjelenése között általában hosszú idő (akár 10 év) telik el. A fertőzéstől a tünetek kialakulásáig HIV fertőzésről, míg a tünetek megjelenésekor AIDS betegségről beszélünk.

A tünetek lehetnek általánosak (pl. láz, hőemelkedés, súlyvesztés), de kiterjedhetnek szinte minden szervre (pl. az agyra, a bőrre, a nemi szervekre stb.). Jellemző elváltozás a Kaposi-szarkóma a bőrön vagy a nyálkahártyán, amely rendszerint körülírt, lilásvörös, a felszínből kiemelkedő folt vagy göb formájában jelentkezik. A betegség számtalan szövődménnyel is jár, amelyek valamelyike végül halálhoz vezet.

Jelenleg nem rendelkezünk a fertőzést teljesen megszüntető gyógyszerrel, csupán a szövődmények és panaszok megszüntetésére, enyhítésére megfelelő készítményekkel tudjuk késleltetni a betegség végkifejletét. Ezért máig az egyetlen módszer, a fertőzés megelőzése: az óvszerhasználat.

Szifilisz (vérbaj, luesz)

Az egykor félelmetes betegségre gyógyírt hozott a hatékony antibiotikumok kifejlesztése. Jelentségét az adja, hogy, bár a betegség a 60-as években hazánkból szinte teljesen eltűnt, a szifiliszes betegek száma – a Távol-Keletről behurcolt fertőzések miatt – a 90-es években újra emelkedni kezdett.

A kórokozó a Treponema pallidum nevű baktérium, amely a testnedvekkel, de nem csak szexuális érintkezéssel, hanem közös használati eszközökkel (pl. evőeszközökkel is) terjed. Sajnos egyetlen módszer sem nyújt ellene megbízható védelmet.

A betegség kezelés nélkül több stádiumban, hosszú évekig zajlik, végül halálos szövődményeket okoz. A fertőzést követ 2-3 héten belül rendszerint a külső nemi szerveken fél-egy cm-es, ovális, fájdalmatlan fekély keletkezik, amely 3-6 hét után szinte nyomtalanul, magától elmúlik. 3-4 hónappal később testszerte bőrkiütések jelentkeznek, amelyek váladéka igen fertőz. Néhány hét után ezek is elmúlnak. A betegség harmadik stádiumában néhány cm-es bőrfekélyek, a belső szervekben pedig torzító tályogok jelentkeznek, amelyek gyakran halálos következményekkel járnak.

A szifilisz könnyen felismerhető (ha a beteg orvoshoz fordul), és kezelésére ma már rendelkezünk hatékony gyógyszerrel, de a késői stádium elváltozásai már nem szüntethetők meg. Mivel a fogamzásgátló eszközök nem védenek kellő biztonsággal, a megelőzésben a gyakori partnerváltás kerülésének van kiemelkedő szerepe.

Kankó (gonorrea)


A kórokozó a Neisseria gonorrhoeae (ejtsd: neisszeria gonorreé) nevű baktérium, ami nemi érintkezéssel, ritkán törölközővel, közös fürdővízzel terjed. Orális szex során a garatban is megtapadhat, majd másokat is megfertőzhet. A fertőzés nőknél 70, a férfiaknál 30%-ban tünetmentes.
Rövid antibiotikus kezeléssel meggyógyítható, de a fel nem ismert, kezeletlen esetben a kési szövődmények (pl. meddőség) maradandóak.

Nemi szervi herpesz (herpesz genitálisz)


A kórokozó a herpesz szimplex vírus (HSV), illetve annak két fajtája, a HSV-1 és HSV-2. A tünetek a viszket bőrpír, majd hólyagos kiütés. Az első típus főként a száj környékén jelenik meg, a második típus inkább a nemi szervek környékén okoz hasonló tüneteket, de a két elhelyezkedés fordítva is előfordulhat. A fertőzés leginkább a hólyagokból történik (nemi érintkezéssel, illetve a hólyagos bőrfelületek érintkezésével), de gyakori a tünetmentes vírusürítés is. Magyarországon a HSV-1 az emberek 80%-ában megtalálható, míg a HSV-2 kb. minden ötödik embert fertőzött meg.
A vírus érintkezés útján terjed, az idegdúcokba vándorol, és ott nyugvó állapotba kerül. A fertőzéssel azonban az egész életre szóló „albérlőt” jelent, amely, az immunrendszer legyengülésekor időről időre jelzi jelenlétét – a tünetek fel-fellángolnak. Az immunrendszert számtalan tényező legyengítheti, pl. különböző betegségek, sérülés, kimerültség, feszült idegállapot, fizikai és lelki megterhelés, gyomorrontás, menstruáció. Még az erős napfény is aktiválhatja a vírust.
A vírusfertőzés véglegesen nem szüntethető meg, de megfelel, kifejezetten a herpeszvírusra ható gyógyszerrel a tünetek mérsékelhetők, és a kialakulás gyakorisága csökkenthet.

Hegyes függöly (condyloma acuminatum)

A kórokozó a humán papillomavírus (HPV), ami a külső nemi szerveken vagy a hüvelyben jellegzetes, karfiolra emlékeztető alakú, jóindulatú daganatokat okoz. Az elváltozás eltávolítható kimetszéssel, fagyasztással, elektromos kés segítségével.
Nemi úton terjed, a fertőzés a gyulladt, váladékozó hámfelületeken könnyebben jön létre. Ez azt jelenti, hogy egyrészt más nemi úton terjedő betegségekkel társul, másrészt növeli a fertőződés kockázatát, ha más nemi úton terjedő betegség/gyulladás is fennáll. A vírus egyes típusai növelik egyes kóros sejtek kialakulásának esélyét a méhszájon, ezért nagyon fontos az évenkénti rendszeres rákszűrés elvégzése.

Fertőző májgyulladás (hepatitisz)

Ennek a betegségnek ma már számos altípusát ismerik. Vér és testnedvek útján terjed a hepatitis B- és C- vírus, míg a hepatitis A-vírus kontakt módon, a higiéniás szabályok nem kell betartása miatt érintkezéssel terjed. Az A-vírus, spontán gyógyuló májgyulladást, a B- és C-vírusok viszont idült májgyulladást, végzetes májzsugort okozhatnak. Magyarországon 1999-ben vezették be a hepatitis B elleni kötelez védőoltást, amit azóta minden 14 éves gyermek (az általános iskola 8. osztályában, iskolai oltások keretében) 3 részlet oltássorozatban megkap. Az oltásban még nem részesülteknek vagy az oltás vagy az óvszerrel történ védekezés jelenti a vírus elleni védelmet.

Hüvelygyulladás (vaginitisz)

A leggyakoribb nőgyógyászati betegségek gyűjtőneve. Számtalan kórokozó állhat a háttérben: baktériumok (Neisseria gonorrhoeae, Chlamydia trachomatis, Gardnerella vaginalis); gombák (Candida albicans); egysejt paraziták (Trichomonas vaginalis); vírusok (herpes simplex vírus, humán papillomavírus). A fő tünet a hüvelyi folyás, amelyhez égő érzés, viszkető fájdalom is társulhat. A hüvelyi fertőzések nemi úton átvihetők, de gyakran terjednek egyéb módon is, pl. fürdővízzel. A kezelésre a hüvelyben alkalmazandó gyógyszerekkel van lehetőség, majd gondoskodni kell a normál baktériumflóra egyidejű helyreállításról is. Igen lényeges, hogy ezzel egy időben a férfi partnert is kezelni kell..
A női nemi szervek
A menstruáció
A férfi nemi szervek
Intim higiénia a nőknél
Intim higiénia a férfiaknál
Kórokozók
és betegségek
A betegségekről bővebben
A női nemi szervek
gyulladásos megbetegségei
A férfi nemi szervek
gyulladásos betegségei
Tanácsok
Fogamzásgátló módszerek
Orvosi közreműködés nélkül használható...
Orvosi közreműködéssel használható...
A terhesség jelei,
kimutatása
A terhesség megszakítása
   
       
Sürgősségi ambulanciák
Terhességi kalkulátor Szójegyzék Ajánlott irodalom
PARTNEREINK: Fővárosi Önkormányzat
Egészségügyi és Sportbizottsága
Hungaromedical Rt. Richter Gedeon Rt.