A rákszűrővizsgálatok
« Előszó  
A rák, mint már többször említettük, nem egyik napról a másikra keletkezik, hanem általában több év, vagy akár évtized is eltelhet, mire az első rákos sejtből panaszokat is okozó daganat fejlődik ki, a betegek rendszerint ekkor fordulnak orvoshoz. Ilyenkor azonban az esetek jelentős részében a rák már előrehaladott stádiumba jutott, akár áttéteket is adott, és a teljes gyógyulás esélye jócskán csökken. A rák kezelésének sikere annál valószínűbb, minél korábbi stádiumban fedezik fel. A megoldást a lakossági szűrővizsgálatok kínálják, amelyek segítségével a panasz- és tünetmentes emberek körében még a helyileg kezelhető, s jól gyógyítható stádiumban felismerhető a rákos betegség.

Sajnos nincs olyan vizsgálat, ami minden rákféleséget még a tünetmentes stádiumban, egyszerűen ki tudna mutatni, de vannak olyan egyszerű és gyorsan, fájdalommentesen elvégezhető, megbízható vizsgálatok, amelyek a leggyakoribb, és a legtöbb ember halálát okozó rákfajták kimutatására szolgálnak.

A hazai lakossági rákszűrések

Nemrégiben a hazánkban is elindultak a tömeges, lakossági rákszűrővizsgálatok, amelyekben személyre szóló levélben bíztatják az embereket (a szűrővizsgálat fajtájától függően más és más csoportot) az ingyenes, lakossági szűrővizsgálatokon való részvételre. Az emlőrák és a méhnyakrák korai felismerését célzó lakossági szűrővizsgálatok már elindultak hazánkban, a vastagbél- és végbélrák szűrővizsgálatának bevezetése 2005-ben már zajlik (11. táblázat). A további tervbe vett szűrővizsgálatok a prosztatarák és az ajak- és szájüregi daganatok korai felismerésére irányulnak majd.

11. táblázat. Lakossági szűrővizsgálatok hazánkban
Mammográfiás emlőszűrés Névre szóló meghívólevelet kapnak a 45-65 év közötti nők, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt 2 év. A szűrővizsgálat a nagyon kis méretű, még nem tapintható elváltozások kimutatására is alkalmas.
Méhnyakszűrés Névre szóló meghívólevelet kapnak a 25–65 év közötti nők, akik utolsó méhnyakszűrő vizsgálata óta eltelt 3 év. A szűrővizsgálat a rákelőző állapotok felismerésére is alkalmas, amik megfelelő kezelése megakadályozza, hogy később rákká alakuljanak
Vastagbélszűrés Névre szóló meghívólevelet kapnak a 45 és 65 év közötti nők és férfiak, akik utolsó vastagbélvizsgálata óta eltelt két év. A szűrővizsgálat a rákelőző állapotok felismerésére is alkalmas, amik megfelelő kezelésével megakadályozható, hogy később rákká alakuljanak. A szűrővizsgálat országosan nem egy időben, hanem fokozatosan, területről területre kerül bevezetésre.
IDEGEN SZAVAK MAGYARÁZATA
Béltükrözés: Kolonoszkópia. A kolonoszkópnak nevezett, fényforrással ellátott műszer segítségével az orvos betekint a végbél és a vastagbél teljes szakaszába, továbbá polipokat vagy más szövetet távolíthat el mikroszkópos vizsgálat céljára.
Citológiai vizsgálat: Mintavétel a méhnyak sejtjeiből, mikroszkópos vizsgálat céljából. Rákos elváltozások és rákmegelőző állapotok felfedezésére alkalmas módszer, de kimutatja nem rákos eltéréseket, például a fertőzést vagy a gyulladást is.
Lakossági szűrővizsgálat: Olyan orvosi vizsgálat, amelynek célja egy addig nem ismert, rendszerint panaszt még nem okozó betegség felderítése. A lakosság meghatározott része személyes meghívólevelet kap, amelyben a szűrővizsgálaton való részvételre bíztatják.
Mammográfiás vizsgálat: Az emlő röntgenvizsgálata. Segítségével kimutatható a 10 mm-nél nem nagyobb elváltozás az emlőben, az emlőrák a korai, gyógyítható stádiumban felismerhető.
Székletvérvizsgálat: A széklet (szemmel nem látható) vértartalmának kimutatása. A vastagbél- és végbéldaganatok sok esetben véreznek, ez kimutatható a székletből, így a betegség korai felismerése a lakossági szűrővizsgálatok segítségével biztosított. (Vérzést más betegség is okozhat!)
GONDOLJUK ÁT MÉG EGYSZER!
  • A korán felismert rák gyógyulási esélye jóval nagyobb, mint az előrehaladott stádiumban diagnosztizálté.
  • A rák hosszú idő alatt alakul ki, rákmegelőző állapotok sora előzi meg a valódi rák kialakulását, és sok rákfajtánál viszonylag hosszú ideig tart a tünetmentes, de már kimutatható stádium, amikor a gyógyulás esélyei még nagyon jók.
  • A rendszeres lakossági szűrővizsgálatokon történő részvétellel idejekorán kimutatható az emlőrák, a méhnyakrák, a vastagbél- és végbélrák (14. ábra).
  • A mammográfiás emlőszűrésre kétévente hívják meg a 40-65 éves nőket.
  • A méhnyakrákszűrésre 3 évente hívják meg a 25-65 év közötti nőket.
  • A vastagbélszűrésre azokat a 45-65 éves férfiakat és nőket hívják el, akik utolsó vastagbélvizsgálata óta eltelt két év.
  • A prosztatarák és az ajak- és szájüregi daganatok szintén a korai stádiumban felismerhetők lennének a rendszeres ellenőrző vizsgálatok segítségével.
ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK
1. Mit nevezünk szűrővizsgálatnak?
2. Mi a szűrővizsgálatok jelentősége?
3. A rákos betegségek milyen tulajdonságaiból adódik, hogy a szűrővizsgálat olyan hasznos lehet a rák elleni küzdelemben?
4. Kinek kell járnia szűrővizsgálatra?
5. Milyen lakossági szűrővizsgálatok indultak el hazánkban?
Mi a rák?
A rák fajtái és előfordulása
A rák kiváltó okai
Hogyan csökkenthető a kockázat?
A rák korai felismerése
A rákszűrővizsgálatok
A rák kezelési lehetőségei
A tüdő rosszindulatú daganatai
Az emlőrák
Az emésztőrendszer rosszindulatú daganatai
A női nemi szervek rosszindulatú daganatai
A férfi nemi szervek rosszindulatú daganatai
A bőr rosszindulatú daganatai
A leukémia
  Előszó »
       
Tüdőgondozók, szakrendelők
Emlőszűrő állomások Szűrővizsgálatok Ajánlott irodalom
Táplálkozási ajánlások Étrend Testtömegindex Szójegyzék