Magyarországon
ez a harmadik leggyakoribb, ugyanakkor a legkönnyebben
felismerhető daganatos betegség. Igencsak bíztató
a tény, hogy csaknem 100 százalékban gyógyítható,
ha időben észreveszik, és megfelelően kezelik. A megelőzés
érdekében mi magunk is sokat tehetünk, ha ismerjük
a kialakulás okait és betartjuk a megelőzés egyszerű
szabályait, valamint rendszeres önvizsgálatot végzünk,
és szükség esetén időben orvoshoz fordulunk.
A bőr
Mindenekelőtt röviden tekintsük át bőrünk felépítésének
főbb vonásait! A bőr testünk külső rétege, amely
fontos szerepet játszik a hő, a fény, a sérülések
és a fertőzések elleni védelemben, a szervezet hőszabályozásában,
továbbá a víz, a zsír és a D-vitamin tárolásában.
A testünket borító bőr mintegy 3 kg tömegű, ezzel
a legnagyobb szervünknek mondható. A bőr fő rétegei
kívülről befelé: a hám, az irha és a bőralja.
A bőrrák
A bőrrák szinte mindig a bőr külső, napfénynek
kitett rétegéből, a hámból indul ki, és legtöbbször
a ruhával fedetlen testfelületeken, leginkább a
homlok és az arc bőrén, a szemhéjakon, az orron
jelentkezik, de a bőrfelszín bármely részén kialakulhat.
A betegség természete, megjelenése és kimenetele
nagyban függ attól, hogy a hám melyik sejttípusából
indul ki. A legsúlyosabb bőrdaganat a daganatosan
elfajult melanocitákból kiinduló melanoma malignum,
mert az irányíthatatlanul szaporodó sejtek a szervezet
távoli részeibe is viszonylag hamar szétszóródnak.
A továbbterjedés és a környező szövetek károsodása
megelőzhető, ha a daganatos elváltozást korán felismerik
és megfelelően kezelik.
A melanoma is bármely bőrfelszínen kialakulhat,
de férfiakban gyakori a törzs (a vállaktól a csípőig
terjedő bőrfelszín), a fej és a nyak, nőkben a lábszár
érintettsége. Fekete bőrűekben és sötétbőrűekben
ritkábban jelentkezik. A kialakulás kockázata az
életkorral nő, ugyanakkor a fiatalok körében ez
a leggyakoribb daganatfajta.
Veszélyeztető tényezők
A veszélyeztető tényezők fennállása nem azt jelenti,
hogy a betegség biztosan kialakul, hanem azt, hogy
a kialakulás kockázata emelkedik. A bőrrák kialakulásának
kockázatát növelő tényezők egy része csakis rajtunk
múlik. Érdemes tehát több figyelmet szentelni a
megelőzés lehetőségeinek, és megfogadni a későbbiekben
javasolt életmódbeli és egészségmegőrzési tanácsokat.
A 20. táblázatban olvashatók az eddig ismert veszélyeztető
tényezők, amelyek közül a legfontosabb, a napsugárzás
bővebb ismertetést is érdemel.
| 20.
táblázat. A fő veszélyeztető tényezők a bőrrák
kialakulását tekintve |
| Napsugárzás |
A betegség fő kiváltó oka |
| Bőrszín |
A bőrrák előfordulása gyakoribb
a világos és szeplős bőrűekben, s az ehhez társuló
vörös vagy szőke haj, és világos, főleg kék
szemszín esetén, akik könnyen leégnek és nem
barnulnak napozáskor. |
| Szokatlan küllemű
anyajegy |
A normálistól eltérő anyajegyek
hajlamosabbak a daganatos elfajulásra. Sokunkon
látható néhány ilyen anyajegy, a kockázat azoknál
fokozott, akiken sok szokatlan anyajegy található.
|
| Melanoma a családban
|
A melanoma olykor (az esetek
kb. 10%-ában) egy családon belül többször is
előfordul (családi halmozódást mutat), ezért
a kockázat nő, ha két vagy több közeli rokon
ebben a betegségben szenved. |
| Melanoma a kórtörténetben |
A melanoma kialakulásának
veszélye nagyobb azoknál, akik már szenvedtek
e betegségben. |
| Nagyszámú, átlagos
anyajegy |
Mivel a melanoma rendszerint
a már meglévő anyajegyek melanocitáiból indul
ki, ezért a túl sok (>50 db) anyajegy fokozza
a kialakulás kockázatát. |
| Gyenge
immunrendszer |
A test saját védekező rendszere,
az immunrendszer (például szervátültetés után
adagolt gyógyszerek szedésére vagy AIDS esetén)
legyengül, s ez fokozza a melanoma kialakulásának
kockázatát. |
Mit tehetünk? – A kockázat csökkentése
A fent írtakból következik, hogy a legfontosabb
a már gyermekkorban megkezdett és a későbbiekben
is folytatott védekezés az UV-sugárzás ellen. Vigyázzunk
a bőrünkre!
Napozzunk okosan!
- Az első napozás ne tartson fél óránál tovább!
- Dél körül (téli időszámítás idején délelőtt
10 és délután 2 között, nyári időszámítás idején
délelőtt 11 és délután 3 között) ne tartózkodjunk
a napon, vagy vegyünk fel könnyű ruhát, kalapot,
sapkát, használjunk napernyőt!
- Napozáshoz használjunk a napsugárzás erősségének
és a bőrünk érzékenységének megfelelő faktorszámú
naptejet, napkrémet vagy napolajat! Ezek visszaverik,
elnyelik vagy kiszűrik az UV sugárzás nagy részét
(a csomagoláson nézzük meg, véd-e a készítmény
mind az UV-A, mind az UV-B sugárzás ellen). A
legjobb, ha a napozás előtt 20-30 perccel kenjük
be magunkat, hogy a szernek legyen ideje beszívódni
a bőrbe. Ha úszást tervezünk, vagy várhatóan erősen
fogunk izzadni, vízálló napkrémet szerezzünk be!
- A fényvédő krém, naptej használata nem azt jelenti,
hogy mértéktelenül napozhatunk! A legjobb készítmények
mellet is éri valamennyi UV-sugárzás a bőrünket!
- Ajánlatos UV védelemmel ellátott napszemüveg
viselése (azt a szemüveget válasszuk, amelynek
címkéjén feltüntetik, hogy az üveg az UV-A és
UV-B sugárzás 99%-át kiszűri).
| 21.
táblázat. A napvédő szereken feltüntetett faktorszám
jelentése |
| A
napolajokon, naptejeken, testápolókon, feltüntetett
faktorszám a sugárzástól védő hatékonyságukat
jelzi |
| Faktorszám |
Védelem |
| 2-11 |
Minimális védelem |
| 12-29 |
Mérsékelt védelem |
| 30 és afölött |
A káros sugarak nagy részét
kiszűrik, védenek a napégés ellen |
Vigyázzunk a bőrünkre!
- Ha sokat tartózkodunk a napon, ne vetkőzzünk
neki, hanem viseljünk megfelelő védőruházatot,
például széles karimájú kalapot, hosszú ujjú pólót,
amik felfogják a káros sugarakat! A sötét színű
öltözet jobban véd, mint a világos.
- A víz visszaveri a káros UV-sugarak jelentős részét,
ezért vízi túrán, vízparton mindig viseljünk kalapot,
pólót!
- Mértékkel hódoljunk a szolárium és a kvarclámpa
manapság divatos szokásának! Használjunk megfelelő
bőrvédő szereket a szoláriumban is!
- Ne feledjük, hogy a nap egész évben süt, síelés
közben legalább olyan könnyű leégni, mint napozáskor!
- Fokozott elővigyázatosság szükséges a világos
vagy szeplős bőrűek, a szőke vagy vörös hajúak,
a kék szeműek részéről és azoknál, akiknek 50
vagy annál több anyajegyük van!
- Különösen vigyázzunk kistestvérünkre, gyermekünkre,
óvjuk őt az erős napsugárzástól!
Korai felismerés
Szinte minden beteg meggyógyulna, ha a bőrrákot
idejében, még a daganat tovaterjedése előtt felismernék
és kezelnék! A bőr rendszeres, egyszerű önvizsgálatával
nagyban hozzájárulhatunk, hogy a bőrrák már korai
stádiumban felismerésre kerüljön. A bőr rendszeres
önvizsgálatának további előnye, hogy pontosan tudjuk
majd, mi az, ami normális. Mihelyt valami szokatlant
észlelünk, forduljunk bőrgyógyász szakorvoshoz.
Vannak olyan családok, ahol a családtagokon a szokatlan
küllemű anyajegyek halmozottan, nagy számban fordulnak
elő, s néhány családtagnál melanoma is kialakult.
A családtagok esetében a melanoma kialakulásának
veszélye sajnos fokozott. Ajánlatos 3-6 havonta
részt venni egy ellenőrző vizsgálaton, a korai felismerés
érdekében.
Ne feledjük: Minél előbb ismerik fel a bőrrákot,
annál nagyobb a gyógyulás esélye!
36.
ábra. A bőr önvizsgálata
A figyelmeztető jelek
Figyelem! A bőr elváltozása nem feltétlenül a bőrrák
jele! A két hétnél hosszabb ideje fennálló elváltozások
esetén fel kell keresni a bőrgyógyászati szakrendelést!
Ne várjuk meg, amíg fájdalom is jelentkezik, mert
a bőrrák ritkán okoz fájdalmat.
| 22.
táblázat. A melanoma kialakulására az alábbi
négy tényező hívhatja fel a figyelmet: |
| Aszimmetria |
Az elváltozás nem szimmetrikus. |
| Körvonal |
Az elváltozás körvonala szaggatott,
csipkézett, elmosódott, szabálytalan, amely
azt jelzi, a festékanyag a környező szövetekbe
terjedt. |
| Szín |
Az elváltozás színe nem egyenletes,
a fekete, a barna és a sárgásbarna különféle
árnyalatai láthatók, sőt fehér, szürke, piros,
rózsaszínű vagy kék területek is feltűnhetnek.
|
| Átmérő |
Az elváltozás növekszik, a
melanoma átmérője rendszerint nagyobb mint 5
mm. |
- A bőr elváltozása, újonnan megjelent növedék
a bőrfelszínen, vagy nehezen gyógyuló seb.
- Egy már meglévő anyajegy méretének, formájának,
színének vagy tapintásának megváltozása.
- Egy már meglévő anyajegy hámlása, viszketése.
- Új, sötét területek vagy hámlás kialakulása.
- Fekete vagy kékes-fekete színű (akár újonnan
kialakult), szokatlan küllemű, “csúnya” anyajegy.
- Jegyezzük meg a 22. táblázatban felsorolt négy
jellemzőt, így sosem felejtjük el, mire is kell
odafigyelni a melanoma korai felismerése érdekében!
- A már meglévő, szokatlan küllemű anyajegyek
sokszor igen hasonlítanak a melanomára. Van, akin
csak néhány ilyen található, másokon szép számmal
előfordul. A tapasztalt bőrgyógyász feladata,
hogy eldöntse, elegendő-e a rendszeres ellenőrző
vizsgálat, vagy el kell távolítani az elváltozást.
|