| Bizonyára
meglepő a tény, de sajnos a fiatal, 20-35 éves korosztályban
a hererák a leggyakrabban előforduló rosszindulatú
daganatos betegség, általában 15 és 39 éves kor között
jelentkezik. Kevesen tudják azt is, hogy az emlők
önvizsgálatához hasonlóan, a hererák is korai stádiumban
felismerhető rendszeres önvizsgálattal. Azt is érdemes
tudni, hogy míg egy évszázada a hererák még halálos
kimenetelű betegség volt, ma már (idejekorán felismerve)
csaknem 100%-ban gyógyítható. Így már bizonyára érthető,
miért is szenteltünk külön fejezetet ennek a betegségnek,
s miért érdemes minden fiatalnak elsajátítania a betegséggel
kapcsolatos legfontosabb ismereteket.
Veszélyeztető tényezők
A betegség kialakulásának pontos oka mindmáig ismeretlen,
de számos tényező ismeretes, amelyek a kialakulás
kockázatát növelik. A 19. táblázatban felsorolt tényezőket
mi magunk sajnos nem befolyásolhatjuk, de fennállásuk
esetén érdemes több figyelmet szentelni a következő
fejezetben írtaknak, hogy a betegség esetleges jelentkezését
idejekorán észleljük, urológus szakorvoshoz fordulhassunk
– így biztosítható a gyógyulás.
| 19.
táblázat. A hererák kialakulásának kockázatát
növelő tényezők |
Le
nem szállt herék
(kriptorhizmus) |
A herék a születésig, vagy
6 éves korig nem szálltak le a herék a herezacskóba.
Csökken, de az átlagosnál még mindig nagyobb
a kockázat, ha műtéti úton lehelyezték azokat. |
| Herefejlődési
rendellenesség |
|
| Klinefelter-szindróma |
Kromoszóma-rendellenesség,
amely alacsony férfihormon-szintet, nemzésképtelenséget,
emlő-megnagyobbodást, kisméretű heréket okoz.
|
| Hererák a családban |
Hererák a fiútestvérnél vagy
az édesapánál. |
Figyelmeztető jelek – Korai felismerés
Mint a fentiekből is kiderül, a betegség megelőzése
érdekében nem sokat tehetünk, ám az esetleges betegség
korai felismerése a gyógyulás záloga, ezért saját
egészségünk megőrzése e betegség kapcsán is a mi
kezünkben is van. A herék rendszeres, egyszerű,
és csekély időt igénylő önvizsgálatával nagyban
hozzájárulunk mindehhez, továbbá pontosan tudni
fogjuk, mi az, ami normális. Amikor valami szokatlant
észlelünk, forduljunk urológus szakorvoshoz!
A herék önvizsgálata
Figyelem! Az önvizsgálat nem arról szól, hogy daganat
után kutatunk! Sokkal inkább arról, hogy megismerjük,
milyen a herék normális mérete, tapintata. Így időben
észrevehető az esetleges elváltozás.
Havonta egyszer minden fiatal férfi szakítson néhány
percet az önvizsgálatra! A legjobb meleg zuhany
vagy fürdő után végezni, mert a meleg hatására a
herezacskó ellazul, és a belsejében bármiféle szokatlan
dolog érzékelhetővé válik (33. ábra).
Akik először végeznek önvizsgálatot, gyanúsnak találhatják,
csomónak találhatják a mellékherét és az abból kiinduló
ondóvezetéket, amelyekre a hímvessző töve felé tapintva
lehet rátalálni.
|