Az emésztőrendszer rosszindulatú daganatai
« Előszó  
Az emésztőrendszeri daganatok főként az idősebb korosztályt érintik, de nagy gyakoriságuk nem maradhatnak ki a rákmegelőzésről szóló könyvünkből.
Érdemes külön odafigyelni a szájüregre, mert az itt képződő daganatok gyakorisága napjainkban is emelkedőben van, kialakulásának okairól sokat tudunk, részben megelőzhetők. A vastagbél és végbél rákja pedig a leggyakoribb daganatok egyike, a gyakorisági statisztikákban a második helyen szerepel, mind a nők, mind a férfiak körében. Hazánkban is útjára indul azonban a vastagbél- és végbélrák szűrése, amelynek segítségével – és a lakosság kellő együttműködésével – ez a betegség is korai stádiumban felismerhetővé válik majd.

A szájüregi rák

A szájüregi daganatok, gyakoriságukat tekintve, az egyik legdinamikusabban növekedő daganatcsoport. Amíg Magyarországon 1948–1999 között a daganatos halálozás "mindössze" 2,8-szorosára emelkedett, az ajak, a szájüreg és a garat daganatai okozta halálozás 1948-hoz képest közel hatszorosára, 1970-hez képest 4,5-szeresére, 1980-hoz viszonyítva 2,5-szeresére, de még a 90-es évek folyamán is mintegy 70%-al emelkedett! Általában a 45 év felettiekben jelentkeznek, de bármely életkorban kialakulhatnak. A szájüregi rákok legtöbbször a nyirokrendszeren keresztül jut el a szervezet más részeibe, elsőként a nyaki nyirokcsomókba. A szájüregi rosszindulatú daganatok kialakulását növelő, veszélyeztető tényezőket a 16. táblázatban ismertetjük.

16. táblázat. A szájüregi rosszindulatú daganatok kialakulását növelő, veszélyeztető tényezők
Dohányzás Cigaretta, szivar, pipa, a dohánylevél rágcsálása (a szájüregi daganatok 80-90%-áért felelős)
Alkoholfogyasztás Hosszan tartó és mértéktelen alkoholfogyasztás (a nemdohányzókban is növeli a kockázatot)
Napsugárzás Az ajakrák kockázatát emeli
Leukoplákia A rákot megelőző kóros elváltozás a fogínyen, a szájnyálkahártyán, a piázók alsó ajkán
Eritroplákia Vörös folt a szájban, szintén rákmegelőző állapot lehet

A vastagbél- és végbélrák

A betegség pontos oka mindmáig ismeretlen, de számos olyan – sajnos többségében nem befolyásolható – tényezőt ismerünk, amelyek közrejátszhatnak a kialakulásában (17. táblázat).

17. táblázat. A vastagbél- és végbélrák kialakulásának kockázatát emelő tényezők
Életkor Főként 50 év felett jelentkezik, de fiatalabb, akár kamaszkorban is kialakulhat
Táplálkozás Magas zsír- és kalóriatartalmú, de kevés rostot tartalmazó étrend (az étrendi összetevők hatása intenzív kutatások tárgya)
Polipok Egyes fajtái növelik a kockázatot Familiáris polipózis
Korábbi rákos betegség Petefészek-, méh-, emlő- vagy vastagbél – és végbélrák a kórtörténetben
Genetikai hajlam Vastagbél- és végbélrák a vérrokonok között (A daganat olykor családi halmozódást mutat)
Gyulladásos bélbetegségek Colitis ulcerosa
Crohn-betegség
IDEGEN SZAVAK MAGYARÁZATA
Colitis ulcerosa: Ismeretlen eredetű idült gyulladásos bélbetegség, amelyre jellemző a fekélyek keletkezése a vastagbélben és a végbélben.
Crohn-betegség: Ismeretlen eredetű idült gyulladásos emésztőrendszeri betegség, ami leggyakrabban a vékonybél alsó szakaszát és a vastagbelet érinti, de a tápcsatorna bármely részén előfordulhat.
Családi halmozódás: Az adott betegség egyazon családon belül, több vérrokonban is előfordul.
Eritroplákia: Vörös folt a szájban, szintén rákmegelőző állapot lehet.
Leukoplákia: A rákot megelőző kóros elváltozás a fogínyen, a szájnyálkahártyán, a pipázók alsó ajkán.
Polip: A normális bélfelszínből kiemelkedő, rendkívül változatos alakú szövetnövedék. Familiáris polipózisnak nevezik azt a ritka, rendszerint a gyermekkor végén jelentkező, öröklődő betegséget, amikor számtalan polip keletkezik a bélfalon. A betegség talaján kezelés nélkül vastagbél- és végbélrák alakul ki.
Rákmegelőző állapot: Precancerózus elváltozásnak is nevezik. Olyan kóros elváltozás, amelyből rosszindulatú daganat alakulhat ki.
GONDOLJUK ÁT MÉG EGYSZER!
  • Az ajak- és szájüregi daganatok legfontosabb kockázati tényezője a dohányzás különféle formái. Kiemelten veszélyes a dohánylevél rágcsálása.
  • Az ajak- és szájüregi daganatok időben felismerhetők a rendszeres önvizsgálattal, és fogorvosi ellenőrző vizsgálattal.
  • A figyelmeztető jelek észlelése esetén haladéktalanul fogorvoshoz kell fordulni!
  • A vastagbél- és végbélrák a második leggyakoribb daganatos betegség.
  • A vastagbél- és végbélrák korán felismerhető a széklet vérvizsgálatának segítségével. Ennek érdekében hazánkban is lakossági szűrővizsgálat indul.
  • A bélben található jóindulatú polipokból kiindulhat rosszindulatú daganat.
  • A vastagbél- és végbélrák korai jelei közül az egyik legfontosabb a székelési szokások megváltozása.
  • Az emésztőrendszeri daganatokkal kapcsolatos fő tudnivalókat a 27. ábrán – Az emésztőrendszer rosszindulatú daganatai – foglaltuk össze.
ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK
1. Soroljuk fel a szájüregi daganatok veszélyeztető tényezőit?
2. Milyen életmódbeli változtatásokkal tudjuk csökkenteni a szájüregi daganatok kialakulásának valószínűségét?
3. Mi az a két rákmegelőző állapot, amelyből szájüregi rák fejlődhet ki?
4. Soroljuk fel a szájüregi rák esetleges korai gyanújeleit!
5. Mit tehetünk a vastagbél- és végbélrák korai felismerése érdekében?
6. Van-e szerepe a rákmegelőző állapotoknak a vastagbél- és végbélrák kialakulásában?
7. Mik lehetnek a vastagbél- és végbélrák korai gyanújelei?
Mi a rák?
A rák fajtái és előfordulása
A rák kiváltó okai
Hogyan csökkenthető a kockázat?
A rák korai felismerése
A rákszűrővizsgálatok
A rák kezelési lehetőségei
A tüdő rosszindulatú daganatai
Az emlőrák
Az emésztőrendszer rosszindulatú daganatai
A női nemi szervek rosszindulatú daganatai
A férfi nemi szervek rosszindulatú daganatai
A bőr rosszindulatú daganatai
A leukémia
  Előszó »
       
Tüdőgondozók, szakrendelők
Emlőszűrő állomások Szűrővizsgálatok Ajánlott irodalom
Táplálkozási ajánlások Étrend Testtömegindex Szójegyzék